A barátságos vízicsibe

                                    


A barátságos vízicsibe

   A 2010-es év nyár végi, ősz eleji időszakában többször fotóztam különböző belvizes területek mellett. A 2011-ben leesett jóval kevesebb csapadék miatt ezek a lehetőségek megszűntek. Ugyan felkerestem ezeket a helyeket egy kis emlékidézésre, de madarak helyett kukoricatáblát, feltárcsázott területeket találtam. Hogy egy kicsit kárpótoljam magam, körülnéztem a Mecsek lábánál elterülő halastavaknál. De milyen jól tettem. A tavakon rengeteg szárcsa gyülekezett, ami mondanom sem kell, megmozgatta a fantáziámat. Egyik este, mikor a gyerekekkel túl voltunk a hattyúetetésen, egy alkalmas helyen összedobtam egy leskunyhót, a naplemente fényeire beállítva.
   Az elkövetkező két estét kint is töltöttem, lestem a történéseket, amikben szerencsére nem volt hiány. A több száz szárcsa jelenléte már elég volt, hogy ne unatkozzak. A lemenő nap fényében izzó nádfal előtt közlekedtek, nekem csak exponálnom kellett. Hihetetlen rumlis társaság. Folyamatos röfögés, sípolás, krákogás közben folyton kergetőztek, riadoztak. Sajnos az akciók tőlem távol történtek, de a szép fények mindenképpen kárpótoltak.
   A szárcsák között cigányrécék is felbukkantak. Az eleinte csak távolabb úszkáló récék a második estén már egész közel merészkedtek. Fantasztikus pillanatok következtek. A lemenő nap fényében a szinte arannyá változó nádfal előtt táplálkozni kezdtek.
   Miközben a szárcsákat és a récéket figyelgettem, a tó szélén, a növényzet takarásában mozgást láttam. Messze volt, de egyre közeledett. A parti nád, és egyéb növényzet között apró madárka lépdelt. Egyre izgatottabb lettem, mert amikor már az objektívvel követtem, tudtam, hogy nem mindennapi találkozás vár rám, ami a második este létre is jött. A kis madárka csak jött, és jött, mígnem tőlem 3 méter távolságra megállt. Kattogott a kis pentax, ahogy csak bírta. Fiatal kis vízicsibe állt előttem. Ez az óvatos, leginkább a nádban bujkáló madár teljes valójában megmutatta magát. Néhány másodperc nézelődés után felreppent, és egyszerűen a lest kikerülve a másik oldalamon leszállt, és folytatta a keresgélést tovább. Hihetetlen volt!
   Mivel úgy tűnt, hogy a leshelyet véletlenül pont a vízicsibe állandó útvonala mellé sikerült kialakítani, úgy döntöttem, hogy ezt a ritka alkalmat mindenképpen kihasználom, és megpróbálok közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Ez annyit tesz, hogy az egyébként a kicsit kusza, parti növényzet között bujkáló apróságot megpróbálom tisztább környezetben is lencsevégre kapni, és picit belesni a vízicsibék mindennapjaiba. Neki is láttam, hogy ezen tervemet megvalósítsam, és a lestől megfelelő távolságra egy letört fűzfaágat helyeztem a vízbe. Alig vártam a másnap estét! Vajon sikerül a tervem? A vízicsibe jött is szokás szerint, és mintha a fa mindig is ott lett volna, szépen végig sétált rajta. Mondanom sem kell, hogy majd kiugrottam a bőrömből, amikor visszanéztem az LCD kijelzőn a képeket. Ahogy megálmodtam!
   Ez a nem várt siker persze újabb lökést adott, és a vízbe dőlt fa mellé kialakítottam egy kis úszó szigetet, a part mellett összegyűlt mindenféle növényi részekből, amiken egyébként is táplálkozni szokott, hogy ezt a momentumot is meg tudjam örökíteni. Bárcsak minden fotós projektem ilyen könnyen menne! A következő alkalommal már ezen a kis szigeten fotóztam a vízicsibét, ami persze kedvenc madaraim közé lépett elő. :)
   Bámulatos madár a vízicsibe. Valószínűtlenül hosszú lábujjaival a víz felszínén összegyűlt növényeken, letört gyékénylevélen, nádtorzsán közlekedik. A lesből, fekvő helyzetből nézve sokszor nem is látni, hogy min áll. Ilyenkor az az érzése támad az embernek, hogy a vízen jár. Ha kell kiválóan úszik is. Ezt is megtapasztalhattam, amikor majd 1 m-re a les előtt úszott el. Varázslatos pillanat volt, amikor az álcahálón keresztül a szemembe nézett. Szép emlék marad.