A barátságos vÃzicsibe
A barátságos vÃzicsibe A 2010-es év nyár végi, Å‘sz eleji idÅ‘szakában többször fotóztam különbözÅ‘
belvizes területek mellett. A 2011-ben leesett jóval kevesebb csapadék miatt ezek a lehetÅ‘ségek megszűntek. Ugyan felkerestem ezeket a helyeket egy kis emlékidézésre, de madarak helyett kukoricatáblát, feltárcsázott területeket találtam. Hogy egy kicsit kárpótoljam magam, körülnéztem a Mecsek lábánál elterülÅ‘ halastavaknál. De milyen jól tettem. A tavakon rengeteg szárcsa gyülekezett, ami mondanom sem kell, megmozgatta a fantáziámat. Egyik este, mikor a gyerekekkel túl voltunk a hattyúetetésen, egy alkalmas helyen összedobtam egy leskunyhót, a naplemente fényeire beállÃtva.
Az elkövetkezÅ‘ két estét kint is töltöttem, lestem a történéseket, amikben szerencsére nem volt hiány. A több száz szárcsa jelenléte már elég volt, hogy ne unatkozzak. A lemenÅ‘ nap fényében izzó nádfal elÅ‘tt közlekedtek, nekem csak exponálnom kellett. Hihetetlen rumlis társaság. Folyamatos röfögés, sÃpolás, krákogás közben folyton kergetÅ‘ztek, riadoztak. Sajnos az akciók tÅ‘lem távol történtek, de a szép fények mindenképpen kárpótoltak.
A szárcsák között cigányrécék is felbukkantak. Az eleinte csak távolabb úszkáló récék a második estén már egész közel merészkedtek. Fantasztikus pillanatok következtek. A lemenő nap fényében a szinte arannyá változó nádfal előtt táplálkozni kezdtek.
Miközben a szárcsákat és a récéket figyelgettem, a tó szélén, a növényzet takarásában mozgást láttam. Messze volt, de egyre közeledett. A parti nád, és egyéb növényzet között apró madárka lépdelt. Egyre izgatottabb lettem, mert amikor már az objektÃvvel követtem, tudtam, hogy nem mindennapi találkozás vár rám, ami a második este létre is jött. A kis madárka csak jött, és jött, mÃgnem tÅ‘lem 3 méter távolságra megállt.
Kattogott a kis pentax, ahogy csak bÃrta. Fiatal kis vÃzicsibe állt elÅ‘ttem. Ez az óvatos, leginkább a nádban bujkáló madár teljes valójában megmutatta magát. Néhány másodperc nézelÅ‘dés után felreppent, és egyszerűen a lest kikerülve a másik oldalamon leszállt, és folytatta a keresgélést tovább. Hihetetlen volt!
Mivel úgy tűnt, hogy a leshelyet véletlenül pont a vÃzicsibe állandó útvonala mellé sikerült kialakÃtani, úgy döntöttem, hogy ezt a ritka alkalmat mindenképpen kihasználom, és megpróbálok közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Ez annyit tesz, hogy az egyébként a kicsit kusza, parti növényzet között bujkáló apróságot megpróbálom tisztább környezetben is lencsevégre kapni, és picit belesni a vÃzicsibék mindennapjaiba. Neki is láttam, hogy ezen tervemet megvalósÃtsam, és a lestÅ‘l megfelelÅ‘ távolságra egy letört fűzfaágat helyeztem a vÃzbe.
Alig vártam a másnap estét! Vajon sikerül a tervem? A vÃzicsibe jött is szokás szerint, és mintha a fa mindig is ott lett volna, szépen végig sétált rajta. Mondanom sem kell, hogy majd kiugrottam a bÅ‘römbÅ‘l, amikor visszanéztem az LCD kijelzÅ‘n a képeket. Ahogy megálmodtam!
Ez a nem várt siker persze újabb lökést adott, és a vÃzbe dÅ‘lt fa mellé kialakÃtottam egy kis úszó szigetet, a part mellett összegyűlt mindenféle növényi részekbÅ‘l, amiken egyébként is táplálkozni szokott, hogy ezt a momentumot is meg tudjam örökÃteni. Bárcsak minden fotós projektem ilyen könnyen menne! A következÅ‘ alkalommal már ezen a kis szigeten fotóztam a vÃzicsibét, ami persze kedvenc madaraim közé lépett elÅ‘. :)
Bámulatos madár a vÃzicsibe. ValószÃnűtlenül hosszú lábujjaival a vÃz felszÃnén összegyűlt növényeken, letört gyékénylevélen, nádtorzsán közlekedik. A lesbÅ‘l, fekvÅ‘ helyzetbÅ‘l nézve sokszor nem is látni, hogy min áll. Ilyenkor az az érzése támad az embernek, hogy a vÃzen jár. Ha kell kiválóan úszik is. Ezt is megtapasztalhattam, amikor majd 1 m-re a les elÅ‘tt úszott el. Varázslatos pillanat volt, amikor az álcahálón keresztül a szemembe nézett. Szép emlék marad.