Keretes szerkezet

Keretes szerkezet

   Gyenge pára lebeg a víz felett. A kecskebékák hajnali kórusába egy nádirigó karicsolása vegyül. A tó fölé fehér szellemként nagy kócsag libben, és a vízből kiálló pihenőfán landol. Közeledik a napkelte, ideje bekapcsolni a fényképezőt. Forgolódik, nézelődik, beletúr a tollai közé, majd odébb száll, hogy meglábalja a vizet. A nagy madár érkezése megriasztja a közelben mélázó kis vöcsköt, mire ő is mozgásba lendül. Mielőtt azonban dolgára menne, egy pillanatra kiugrik a vízből, hogy kinyújtóztassa a lábait. A pára és a napkelte előtti fényviszonyok szép kékes atmoszférát varázsolnak köré. A különleges hangulat tünékeny, hamar változnak a fények. Mire a kócsag megunja a halászatot, és visszatér a pihenőfára, már nyoma sincs a kékségnek. Szépek a mozdulatok, kecses a madár. Alapos tollászkodás következik, majd közös várakozás. A kócsag arra vár, hogy megéhezzen, a fotós meg arra, hogy felkeljen a nap. Ami persze törvényszerűen be is következik. A napkorong szépen felúszott az égeres fölé, és aranyba vonta a vizet, a rajta úszkáló madarakkal együtt. A szárcsák is üdvözölték az új reggelt. Az öregek, és a már kamaszkorban lévő fiatalok egyaránt. Sőt, miután a zajos társaság odébbállt, a fiatal kis vöcsök is tiszteletét tette az egyre feljebb kúszó napkorong előtt. A napkelte csodákat művel. Képes a vízfelszínt aranygömbökkel borítani, és képes minden egyes gömböt a szivárvány színeibe öltöztetni. Képes a fényt ecsetként használva új világot teremteni, és az egyszerű barátrécét festőművésszé változtatni. Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, úgy szórja szét színes üveggolyóit, és úgy szórja áldását minden létező teremtményre. Legyen az egy barátréce család, vagy a már anyányi fiókáját etető búbos vöcsök. A csoda aztán egy varázsütésre eltűnik. A közeli pihenőhelyre megérkezett a kócsag. Nincs már aranygömb, nincs már színes üveggolyó, csak a tollászkodó madár közeli látványa. Úgy ér véget ez a reggel, mint ahogy elkezdődött, a tutaj előtt nagy kócsag tollászkodik.