Eldorádó

Eldorádó

   Jó ideje tudom már, hogy a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a virradat egyre közeledik, a hömpölygÅ‘ pára más és más színt ölt. SzürkébÅ‘l rózsaszínre vált. Néha egy-egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belÅ‘le? A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét összezár, és mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelÅ‘ nap miatt ismét színt váltson. A hajnali napfény szétárad, és mindent aranyba foglal. A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó. Az aranyló ködben tovasétál a kócsag, de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét. A kergetÅ‘zÅ‘ madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét, és a közeledÅ‘ récét is még aranyszínben csodálhatom. Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született madarak maradnak…