Eldorádó

Eldorádó

   Jó ideje tudom már, hogy a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a virradat egyre közeledik, a hömpölygő pára más és más színt ölt. Szürkéből rózsaszínre vált. Néha egy-egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belőle? A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét összezár, és mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap miatt ismét színt váltson. A hajnali napfény szétárad, és mindent aranyba foglal. A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó. Az aranyló ködben tovasétál a kócsag, de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét. A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét, és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom. Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született madarak maradnak…