Kis bukó

Kis bukó

   A több napja tartó erősen ködös és fagyos időnek köszönhetően mindent vastag zúzmara borított. Szó szerint fehérbe öltözött a táj. A zúzmarás háttér előtt pedig hattyú úszkált a lihogón. Mesébe illő, idilli állapot. A szemem csak úgy itta a fehéret, a hideget, mígnem a leshely váratlanul megrezdült, a nyakamba hullott pár száraz levél, és a mellettem lévő bokor tetején varjú károgott egyet. A szemfüles dolmányos már kiszúrta a csalit. :) Jó másfél óra telt már el várakozással. A lihogón apró madár úszkált, bukdácsolt. Kicsit dideregve, a fényképezőbe bámulva azt találgattam mi lehet, mikor a közelben határozottan koppant a jég. A keresőből felpillantva kilestem az álcaháló résein keresztül. Előttem, a jégen rétisas állt. Már nem is fáztam, feszült pillanatok voltak. A fiatal madár nézelődött kicsit, én meg mikor az ellenkező irányba nézett, óvatosan fordítottam az objektíven. Lassú másodpercek voltak, de aztán a sas végül ott állt, majdnem kitöltve a keresőt. Hű, ez azért nem semmi. Lapultam is, amennyire tudtam, csak a mutató ujjam mozdult, amikor a nagy madár a kamerába bámult. De ő szerencsére nyugodt volt, várt még kicsit, majd láthatóan az érdeklődése a csali felé fordult. Határozott, de csúszós léptekkel közelebb jött. Hej, azok a lábak! Már vigyáznom kellett, nehogy kilógjon a képmezőből. Madaram aztán rávetette magát a lényegre, és egy konccal félrevonult. De nem sokáig tartott a nyugalma, váratlanul újabb sas landolt a jégen, majd röviddel utána még egy. A fényképezőt mozdítani sem mertem, ennyi éles szem között esélyem sem lett volna észrevétlen maradni, de ezt már az első madár sem bírta tovább türelemmel, a konccal a karmai között feldobta magát a levegőbe, a többi meg utána. A sasok távoztak. A lihogón apró madár úszkált, bukdácsolt. Azt hiszem kis bukó lesz...