Az első holló
Az első holló
Jó messzirÅ‘l holló korrogása hallatszik. Próbálok kilesni a kunyhóból, de nem látom. Csak a hangja alapján tudom, hogy távolodik. Nagyjából fél óra múlva újabb korrogás. De most már látom is Å‘ket. Ketten vannak, áthúznak a terült fölött, de mintha csak véletlen lenne, hogy pont itt repülnek el, hamar eltűnnek a hegygerinc mögött. Ez a jelenet aztán szabályos idÅ‘közönként megismétlÅ‘dik. Még háromszor repültek át az etetÅ‘tér felett. Most már biztos vagyok benne, hogy ellenÅ‘rzik a környéket. Délután van már, lassan lejár az idÅ‘m. Úgy tűnik, ma sem lesz hollófotózás. Vagy mégis? Egészen közelrÅ‘l hallom a mély korrogást, itt vannak! Hirtelen feszültté válik minden, érzem ahogy gyorsul a szÃvverésem. Kezem már a fényképezÅ‘n, egyik szemem a keresÅ‘n, a másikkal a terepet nézem. Hirtelen hangos szárnysuhogással két fekete madár fordul be elém a les mögül, tesznek egy kört három méterre a föld fölött, és az egyik ráfordul a beszállófára. Már a keresÅ‘re koncentrálok, és amint meglátom a madarat, exponálok. Ãœvöltök magamban, elÅ‘ttem van a holló! Itt forgolódik a régóta vágyott madár. Gyönyörű, és hatalmas, mint egy ölyv akkora, szépen kitölti a képmezÅ‘t. Gyorsan felpillantok, hol van a másik madár. De mivel az a fűben ül, inkább az elÅ‘ttem lévÅ‘re összpontosÃtok. Emez figyel, nézi a kunyhót. Óvatosan exponálok, félek, hogy meghallja a zár hangját. De nem úgy tűnik. ElÅ‘redÅ‘l, és hangos korrogásba kezd. Ez ilyen közelrÅ‘l valami egészen hihetetlen, hátborzongató és egyben mellbevágóan hangos volt. A madár még figyelte egy darabig a lest. Olyan átható tekintettel nézett, hogy nem szabadulok attól az érzéstÅ‘l, tudja, hogy bent ülök. De a kunyhó felÅ‘l nem mozdul semmi, lapÃtok, amennyire tudok, csak a fényképezÅ‘ dolgozik rendületlenül. Látszik, hogy a holló lenyugszik, figyelme már a földön heverÅ‘ táplálék felé terelÅ‘dik, én meg hasonló nyugalommal nézegetem elsÅ‘ hollófotóimat.
