Tekintetes úr

Tekintetes úr

   December van, a határ már elcsendesedett. A földeken befejezÅ‘dtek az Å‘szi munkálatok, traktorzúgás helyett csend üli meg a szántókkal körülvett, kis erdÅ‘ környékét. Immár sokadszorra bújok be a leskunyhóba, már megszoktam a kissé kényelmetlenre sikeredett, földbe ásott vermet. Jöttöm után hamar megnyugodott a környék, csak hollók korrogtak idÅ‘nként a közelben. Furfangos madarak. Tudom, hogy bejárnak, de mintha sejtenék, hogy ott vagyok. Fél óránként megjelennek egy ellenÅ‘rzÅ‘ átrepülésre, de csak a szárnysuhogásuk hallatszik, és már mennek is tovább. Másfél, két óra is eltelhetett már, csak a kis vörösbegy szórakoztatott, ami az erdÅ‘szegélybÅ‘l röpködött ki a húsra, mikor nagy madár húz át alacsonyan. Rétisas! Itt van az öreg hím. Talán most! Többször elÅ‘fordult, hogy a les elÅ‘l ugrott fel, amikor érkeztem. Egy óra feszült várakozás után, mikor már azt gondoltam, hogy el is ment, halk huppanás hallatszott oldalról. Kisandítottam, a sas ott állt a vetésben. A húst kémlelte. Ej de óvatos. De aztán csak megindult, közelebb ugrállt. De mi ez? Furcsán, bice-bóca módjára járt a földön. Mikor beért a les elé, akkor láttam csak, a bal lába béna. Csüdjét behajlítva, az ízületre támaszkodva lépett rá. Rögtön elkezdett táplálkozni. Tépte, nyelte a zsigereket. 8 m a távolság, szinte magam mellett érzem. Hej az a tekintet, gyönyörű madár. Negyed órát lehetett elÅ‘ttem. Gyorsan és sokat evett, aztán furán kibicegett a vetésbe, és feldobta magát a levegÅ‘be. Alacsonyan húzott el a szántó fölött, bal lábát kicsi lógatva. Jó egy hónapja is így láttam, akkor azt hittem visz valamit. Furcsán vegyes érzésekkel bújtam elÅ‘ a kunyhóból. Biztos jól jön neki a könnyű táplálék, egy lábbal nem lehet egyszerű. Remélem még találkozunk...