Bálnahát

Bálnahát

   Hideg áprilisi hajnal volt. Olyan páralehelős hideg. De nem csak én, a tó is lehelt némi párát. Közvetlenül a víz fölött sejtelmes hangulat uralkodott. Ahogy a nap emelkedett, úgy vált egyre izgalmasabbá az atmoszféra. Gomolygó, sárgás köd borította a tó felszínét. Na de mit sem ér az egész, ha a madarak elkerülnek. Márpedig ezen a reggelen ez történt. Jó mozgás volt, de lőtávolon kívül. Egyedül hűséges vöcsköm látogatott meg rövid időre, hogy hajnali magányomat enyhítse. Kicsit bukdácsolt a szép környezetben, és ennek hála végre el tudtam készíteni a bizonyító fotót, miszerint nálunk is élnek bálnák, csak jóval kisebbek, mint tengeri rokonaik. :)