A hajnal varázslata 2

A hajnal varázslata 2.

   A tó fölött vékony páraréteg lebeg. Csend van, keleten már pirkad. A felhőmentes égbolt szép napkeltét ígér. A vízen egy búbos vöcsök kísérgeti fiókáját. Megkésett költés lehet, a zebracsíkos fióka még nem teljesen önálló. Amíg anyja halászik, ő a vízen ringatózva várakozik. Nem történik semmi, de a kialakuló hangulat egészen különleges. Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka pont jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkan a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltanak körülötte. A vízfelszín megtelik gömbökkel, a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezd. A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad. Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök, és aranyló vízen sétál a szárcsa. Ami gondol egyet, és táncolni kezd, vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja. Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.