Sakáltanya

Sakáltanya

   A lessátor tetején finoman kopog az esÅ‘, néha rákezd, néha alábbhagy. Már vagy egy órája fekszek az iszapon, de nem mozdul semmi. A tóparti száraz fán is csak ücsörög a rétisas. Aztán alábbhagy az égi áldás, kicsit kitisztul, és látom az objektíven keresztül ahogy megrázza magát, tollászkodik, nézelÅ‘dik. Pár perc múlva végül elrúgja magát, eltűnik a szemem elÅ‘l. Hát úgy tűnik ma nem fogok sast fotózni. Várok, nézelÅ‘dök. Az esÅ‘ néha szemerkél, csend van. Susog a nádas mellettem, néha mintha valami lépne, de talán csak beleképzelem. Telik az idÅ‘, lassan mennék már. Egyszer csak azt látom, hogy valami áll elÅ‘ttem az iszapon. Mi a fene, az elÅ‘bb még üres volt a placc. Szellemként jelent meg elÅ‘ttem a sakál. A méla bámészkodás azonnal izgalommal teli pillanattá változik. Csak várja meg, míg ráfordulok az objektívvel! Megvárta. :) A sasoknak kirakott csali felé szimatol, de a fényképezÅ‘ kattanására azonnal felfigyel, meredten bámul felém. Néha a csali felé pillant, de aztán újra csak engem figyel. Végül gyÅ‘zött az óvatossága, visszasétált a nádas mellé. Onnan még vetett egy pillantást kifelé, majd a nádi farkas eltűnt a takarásban. Egyedül maradtam a sakáltanya szélén, csak az esÅ‘ kopog finoman a lessátor tetején...