Napimádó

Napimádó

   Egy csobbanással kis kárókatona landolt a vízen. Elég messze volt, de azonnal felismertem. Nem sokat teketóriázott, egybÅ‘l halászni kezdett. Hol itt-hol ott bukkant fel a víz alól. Kis idÅ‘ múlva, az egyik felbukkanás után célba vette a lest. Egyenesen felém úszott. Nem volt messzebb 4 méternél, amikor elhaladt a les elÅ‘tt. A kormi aztán fordult egyet, és már fel is ugrott oda, ahova azt vártam, az ellenfénybe beállított szárítkozóhelyre. Ej, ennek a fele sem tréfa! A madár rázta magát, verdesett a szárnyaival, szórta szét a vízcseppszikrákat. A látvány fantasztikus volt. A kelÅ‘ nap gyönyörűen átvilágította a madár tollait, és életet vitt a szétfröccsenÅ‘ vízcseppekbe. A gyors pillanatokat követÅ‘en aztán a madárban is volt idÅ‘ gyönyörködni, a szárítkozás nem megy egyik pillanatról a másikra. Széttárta szárnyait, és mint egy napimádó, úgy fürdött a reggeli nap szép, narancsos fényében.